InDesign CS4 újdonságok
Az InDesign CS4 fejlett szolgáltatásai nemcsak a professzionális felhasználók, hanem a kiadványszerkesztővel csak most ismerkedők munkáját is hatékonyabbá teszik. Például a következő szolgáltatások gyorsabbá teszik a dokumentumok szervezését, megkeresését, összekapcsolását, könnyebben készíthetünk látványos és interaktív elemekkel bővített dokumentumokat. Igaz, lehet ezek nélkül élni, de velük könnyebb, ha már kiadványt szerkesztünk.
Hatékonyságfokozó újdonságok
Ebben a csoportban mutatjuk be azokat az újdonságokat és tovább-fejlesztéseket, amelyek a gyorsabb, könnyebb dokumentum-előállítást, a pontosabb elrendezés-kialakítást biztosítják.
Programozható segédvonalak
Az intelligens, programozható segédvonalak segítségével egyszerre több objektumot egyszerűen igazíthatunk, forgathatunk és átméretezhetünk, illetve a köztük lévő térköz megadásával eloszthatunk.
Az igazításnál viszonyíthatunk az oldalszélhez vízszintesen, függőlegesen és középre. A segédvonalak, objektumméretek, elforgatás és x+y koordináták dinamikusan jelennek meg, így egy objektum szélét egyszerűen igazíthatjuk az elrendezés más, korábban rögzített objektumaihoz, amelyek így helykijelölőként szolgálnak. A segédvonal a Beállítások párbeszédpanel Segédvonalak és Munkaterület kategóriájában végzett beállításoknak megfelelően jelenik meg és jelzi például a húzással végzett objektum-elhelyezéshez vagy átméretezéshez az objektumhoz igazodást. A segédvonal mindig a közeli objektum jellegzetes pontjához, éléhez, középpontjához jelenik meg és azonnal eltűnik, mihelyt felengedjük az egérgombot.
Programozható kiterjedések
Az elemeket az adott helynek megfelelően átméretezhetjük, elforgathatjuk és igazíthatjuk. Amikor egy objektumot húzással áthelyezünk egy másik objektumhoz viszonyítva, amelyhez igazítani szeretnénk, az intelligens méretezés megmutatja az objektum szélességét, magasságát és elforgatását kiemelve a többi objektumnak megfelelő méreteket és forgatást. Ezzel a módszerrel egyszerűen helyezhetünk el sorozatban, az Elhelyezés párbeszédpanelen kiválasztott több objektumot.
Programozható térközök
Az Igazítás panel megnyitása nélkül is egyenletesen helyezhetünk el, oszthatunk szét azonos távolságra több objektumot az oldalon az elemek pozícióba illesztésével. Ez a segédvonal a sorban álló objektum húzásakor jelenik meg. A mozgatás mértékétől és irányától, valamint a szomszédos objektumoktól függően irányt is válthat (mintha táblázatos elrendezést alakítanánk ki).
Minden új programozható segédeszköz alaphelyzetben bekapcsolt állapotban van, de a Beállítások panel Segédvonalak és Munka-terület kategóriájában egy-egy jelölőnégyzettel kikapcsolhatók.
Oldalpár elforgatása
Bár az újabb, kisebb tömegű LCD monitorok egyes változatainál könnyen elforgathatjuk a monitort is, és ehhez szoftveres támogatást kapunk, a többi megjelenítő esetében ez nem ilyen egyszerű. Átmenetileg a monitor fizikai elforgatása nélkül is elforgathatjuk a Nézetek menüből vagy az Oldalak paletta helyi menüjéből az oldalpárnézetet. Az elforgatott állapotot ezt követően ikon is jelzi a palettán.
Az elforgatás nem befolyásolja sem a dokumentum tartalmát, sem a nyomtatást (bár a nyomtatás előtt érdemes az elforgatást megszüntetni). A 90 és 180 fokos szögben történő elforgatással az objektum teljesen szerkeszthető, így egyszerűen rendezhetünk el nem vízszintes elemeket is.
Arányos elhelyezés
Ha egy keretet rajzolunk meg betöltött elhelyezési kurzorral, akkor a program a fájlokat automatikusan az arányosan méretezett kerethez vagy a keret igazítási beállításainak megfelelően méretezi. Amikor a kép az elhelyezési kurzorba van betöltve, a program egy, a grafika arányait korlátozó keretet rajzol. A grafika arányosan illeszkedik a kerethez, és középre igazodik, amennyiben a keretre nem alkalmaztunk keretkitöltési beállításokat. A keret húzása során az elhelyezési kurzor mellett megjelenik a méretezés, vagyis a keret kiterjedésének arányai az eredeti képmérethez képest. Korlátozások nélküli keret húzásához a művelet alatt tartsuk nyomva a Shift bil-lentyűt!
Kontaktlap létrehozása
Több kép rácsszerkezetbe helyezésével egyszerűen hozhatunk létre kontaktlapot. A rácsszerkezet minden egyes képnek külön kialakított keretből tevődik össze.
Ehhez a Fájl/Elhelyezés paranccsal, vagy a Ctrl+D billentyűkombi-nációval vesszük fel az elhelyezendő objektumokat, például ez esetben képeket, majd a betöltött elhelyezési kurzor húzásakor a tartsuk nyomva a Ctrl+Shift billentyűkombinációt. Eközben nyílbillentyűkkel szabályozhatjuk az eredményrács sorainak és oszlopainak számát. A kurzor mellett megjelenik a teljes szélességi és magassági méret is. Ha az elhelyezési kurzorba kevesebb elemet töltöttünk, mint ami a nyílbillentyűkkel meghatározott rács teljes kitöltéséhez szükséges, akkor a program automatikusan csak annyi keretet készít, amelyhez elegendő objektum áll rendelkezésére. Például, ha 9 képet helyeznénk el egy 4x5 méretű rácsba, akkor ez első és második sor teljesen kitöltve jelenik meg, a harmadik sor elején pedig csak egy keret jön létre.
Intelligens szövegáttördelés
Egy régi adósságot pótoltak ezzel a funkcióval. Ha figyelmetlen tördelő esetleg nem vette észre, hogy túlszedetté vált a szöveg, akkor a keretbe nem férő tartalom nem jelent meg a nyomtatásban sem (ha az ellenőrzésen is átment). A CS4 változattól a túlszedett szöveg esetén a program automatikusan új oldalakat hoz létre a szövegegység, kijelölés vagy dokumentum végén. Az oldal automatikus törlése vagy létrehozása során figyelembe veszi, hogy a dokumentumban található feltételes szöveg rejtett-e vagy látható. Az intelligens szövegáttördelés így együttműködik a másik újdonsággal, a feltételes szöveg funkcióval (lásd alább).
Élő ellenőrzés
Az élő ellenőrzés már a szerkesztés közben, azaz valós időben jelzi a várható gyártási problémákat, az esetleges hibákat. Az élő ellenőrzés segítségével tervezés közben ellenőrzéseket végezve, jobb eredményt kaphatunk, időt takaríthatunk meg, és csökkenthetjük a költségeket. A dokumentum nyomtatható változatának elkészülte előtt, azonnal felfedezhetjük és javíthatjuk a hibákat, ha egyéni ellenőrzési profilt hozunk létre. Az ellenőrzési profilban adjuk meg azokat a jellegzetességeket, amelyeket a programnak figyelnie kell.
Ha a program hibát észlel, akkor egy piros pont jelenik meg az állapotsorban vagy az Ellenőrzés panelen, így azt egyszerűen meg-találhatjuk. Az Ellenőrzés panel az állapotsor helyi menüjéből vagy az Ablak menü Kimenet almenüjéből jeleníthető meg. A Be jelölő-négyzettel kapcsoljuk be az élő javítást. A párbeszédpanel hibalistájában kiválasztott hibára fókuszál a program, így azt kijavíthatjuk, majd folytathatjuk a dokumentum előállítását.
Sortávolság-alapú szövegrács
A dokumentumban rugalmasan használhatunk eltérő mértékrend-szereket (millimétert, hüvelyket), a program a szövegméret és sor-távolság egyeztetéséhez továbbra is pontokat használ.
Felhasználói szótárak minden nyelven
Bármelyik – választható nyelvű – felhasználói szótárhoz adunk hozzá kivételként egyéni szavakat, neveket és kifejezéseket, azokat a program minden nyelven megfelelő helyesírásúként kezeli.
Beágyazott megjegyzések támogatása a táblázatokban
A hatékonyabb együttműködés érdekében a táblázatokban beágyazott, alternatív szövegközi megjegyzéseket helyezhetünk el. A táblázat adott szövegéhez rendelt megjegyzéssel szöveget, tervezői hozzászólást, üzenetet a közreműködőknek és más hasonló fel-jegyzést tárolhatunk. A jegyzetek a munkafolyamat összes résztvevője számára hozzáférhetővé válnak. A jegyzetek elsősorban InCopy munkafolyamatban való használatra szolgálnak, de jól használhatók az InDesign programon belül is.
Táblázatok (Szövegegység-szerkesztőn)
A Szerkesztés menüből vagy a Ctrl+Y billentyűkombinációval megjeleníthető Szövegegység-szerkesztőben is használhatjuk a táblázatokat. A táblázatok szövegei az InDesign beépített szövegszerkesztőjében folyamatos oszlopokként és sorokként jelennek meg az egyszerű szerkesztés érdekében, de megjelennek a jegyzetek is.
Új stílusok párbeszédpanel
Időt takaríthatunk meg, ha az új stílusokat közvetlenül a párbeszéd-panelen hozzuk létre.
Beállíthatunk teljesen új karakterstíluson alapuló, egymásba be-ágyazott stílusokat egyetlen ablak használatával. Az Új bekezdésstílus párbeszédpanelt a Bekezdésstílusok panel helyi menüjéből hívhatjuk elő.
GREP-támogatás a karakterstílusokhoz
A GREP minta-kifejezés segítségével karakterstílusokkal formázhatunk egy olyan szövegen, amely megfelel a GREP kifejezésnek, azaz egy karakter vagy karakterlánc adott környezetben történő elő-fordulását kereshetjük meg és módosíthatjuk. A karakterstílusok egyszerűen alkalmazhatók csak az adott karakterekre. Így egységesen formázhatjuk például egy szövegben előforduló összes telefon-számot, vagy évszámot, illetve rendelethivatkozást. Az új GREP stílusokat az Új bekezdésstílus párbeszédpanelen, vagy a vezérlés paletta helyi menüjének GREP-stílusok parancsával hozzuk létre.
Infóobjektumok áthelyezése
Az oldalak mozgatását követi az infó és a kifutás területe.
Infóterület oldalszámai
Az infóterületen az oldalszámok számként, nem pedig munkaterület-indexbejegyzésként jelennek meg.
Alkalmazás kerete
A Macintosh-felhasználók a maximális rugalmasság érdekében egyetlen ablakban használhatják a dokumentumokat és a paneleket. Az ablakot egyszerűen áthelyezhetik és átméretezhetik anélkül, hogy elveszítenék a hozzáférést a panelekhez és megnyitott dokumentumokhoz.
Alkalmazássáv, dokumentumablakok
A menüsor új vezérlőgombjai segítségével egyszerűen válthatunk másik munkaterületre, módosíthatjuk a dokumentum nézetét, keresést hajthatunk végre, és egyszerűen férhetünk hozzá az összetevőkhöz (például Adobe Bridge CS4).
A munkaterületen megnyitott dokumentumokat lapfülekkel jeleníthetjük meg. Az egymás mellett elrendezett dokumentumablakok tartalma húzással áthelyezhető. Az Oldalak panel mintaképei segítik a navigációt és az oldalak mozgatását.
Egyszerűen kezelhetünk több dokumentumot a megnyitott dokumentumok gyors váltásával, és így megkeresheti a megfelelőt az egyes dokumentumok ablakainak felnagyítása nélkül. A váltáshoz a Ctrl+Tab, illetve a Ctrl+Shift+Tab billentyűkombinációkat használjuk.
Több dokumentumot rugalmasan elrendezhetünk egy alkalmazásablakban annak érdekében, hogy a tartalmat összehasonlíthassuk, és húzással egyszerűen másolhassuk a dokumentumok között. Az alkalmazássáv gombjaival egyszerűen válthatunk a nézetek beállításai között (egymás mellett, fent és lent, stb.).
Feladatalapú munkaterületek
Néhány előre beépített feladatalapú munkaterületből választhatunk, vagy saját elrendezésű munkaterületeket is menthetünk. A feladatalapú munkaterületekkel egyszerűen csökkenthető a képernyő zsúfoltsága, mivel azokon csak az adott munkának megfelelő billentyűparancsok, menüparancsok és panelrendezések jelennek meg (lásd az 1-47. ábrát). Az egyszerűen testre szabható saját menük és munkaterületek meg-oszthatók és menthetők.
Az Illustrator CS4 rajztábláinak támogatása
Az Adobe Illustrator CS4 programban létrehozott rajtáblákat natív Illustrator-fájlként helyezhetjük el az InDesign-dokumentumban. Az ilyen objektumokat egyszerűen feldolgozhatjuk az Illustrator programban, kijelölésük után elegendő kiadnunk a helyi vagy a Szer-esztés menü Eredeti szerkesztése parancsát.
Adobe közösségi segítségnyújtás
Bármelyik, az Adobe Creative Suite 4 szoftvercsomag részeként telepített programból kihasználhatjuk az online keresőprogramok előnyeit.
A Súgó/InDesign súgó parancs vagy az F1 gyorsgomb segítségével megjeleníthető böngészőablakban kereshető tartalom például az összes Adobe-termékhez mellékelt részletes, termékspecifikus súgó, valamint további, az Adobe és külső gyártók által biztosított tartalom, amelyet az Adobe szakértői és a tervezési és készítési közösségek tagjai választanak ki.
ConnectNow az Acrobat.com webhelyen
Az Adobe Creative Suite 4 felhasználóinak külön díjazás nélkül elérhető közös kommunikációs felülete az Acrobat.com webhely. Az itt elérhető online szolgáltatásokkal dokumentumokat hozhatunk létre és oszthatunk meg, valós időben kommunikálhatunk, és egyszerűbbé tehetjük az együttműködést. Az Acrobat.com szolgáltatásokhoz az InDesign programból vagy az Adobe Creative Suite 4 más alkalmazásaiból is hozzáférhetünk. Legfeljebb két online vendéggel a Fájl/Képernyő megosztása parancs segítségével megoszthatjuk képernyőnket, így a fejlesztés alatti anyagokat is bemutathatjuk, segítséget kérhetünk biztonságos (https) csatornán (lásd az 1-49. ábrán). A megosztott képernyő mellett szintén használhatjuk a hangátvitel, csevegés, videoátvitel, faliújság szolgáltatásokat.
A testre szabható Hivatkozások panel
A testre szabható Hivatkozások panellel egyszerűen kereshetjük, rendezhetjük és kezelhetjük a dokumentumhoz tartozó összes fájlt. Megtekinthetjük a munkafolyamat tekintetében fontos jellemzőket, például a méretet, elforgatást és felbontást. A megjelenítendő, sőt sorba rendezéshez is felhasználható tulajdonságokat a panel menüjének Panel beállításai parancsával előhozott párbeszédpanelen adjuk meg. A párbeszédpanelen az Oszlop mutatása oszlopban bejelölt jelölőnégyzeteknek megfelelő tulajdonságok megjelennek a panel felső, Név részében. Itt az adott jellemző szerint sorba rendezhetjük az elemeket, ha az oszlopfejre kattintunk. A rendezettség iránya az ismételt kattintással megfordítható. A Hivatkozások panel alsó, Hivatkozásinfó része a panel alsó sorában látható ikonra kattintva nyitható le, a lenyitott rész az ikonnal zárható be ismét.
A Hivatkozások panelen az objektumok bélyegképként jelennek meg, így azokat nem a fájlnév alapján kell azonosítani. Részletesebb adatok megtekintéséhez kattintsunk egy bélyegképre vagy egy adott oldalszám hivatkozásra a dokumentum adott fájljára ugráshoz.
A Hivatkozásinfó területen is végiglapozhatjuk a beillesztett objektumokat a lapozó gombokkal.
Újracsatolás mappához
A kis felbontású képeket a fájlnév alapján egyszerűen lecserélhetjük nagy felbontású képekre a fájlkiterjesztések figyelmen kívül hagyásával. A mappához történő újracsatolást egyszerűen elvégezheti.
INDB-fájlszűrő
A Windows operációs rendszerben kiadott Megnyitás paranccsal megjelenített Fájl megnyitása párbeszédpanel fájltípus listájában kiválaszthatjuk az InDesign könyv (INDB) fájlformátumot. A fájltípus listának ezzel az elemével a könyvfájlok egyszerűen szűrhetők, kereshetők.
Közzététel újdonságai
A dokumentum publikálásával kapcsolatos újdonságok bár kisebb számúak, nem kevésbé jelentősek.
Feltételes szöveg
A feltételes szöveg használatával egyetlen fájlon belül a felhasználók különböző csoportjai, vagy az eltérő megjelenítési csatornák számára hozhatunk létre szövegváltozatokat (például nyomtatás vagy képernyős megjelenítés) számára. Egy InDesign-forrásfájlban technikai ismertetők, hallgatói és oktatói szövegkönyvek és több-nyelvű kiadványok egyedi variációját készíthetjük el. Például egyetlen dokumentumban tárolhatjuk a Macintosh vagy Windows felhasználók szerint módosított szoftverismertetőt.
A szövegváltozatok – rétegek használata nélkül – bekezdés, szó vagy akár a karakter (csak szövegobjektumok) szintjén is elrejthetők. Ilyenkor csak a feltételes szöveg helyének jelölői látszanak. A beállításoknak megfelelő eredmény szöveg és a rögzített objektumok automatikusan áttördelhetők az új elrendezésbe. Ráadásul az új, intelligens szövegáttördelésnek köszönhetően túlszedett szöveg sem keletkezik, a program automatikusan új kereteket hoz létre a szükséges szöveg számára.
Kereszthivatkozások
A kereszthivatkozások növelik a technikai pontosságot és leegyszerűsítik a készítést, mivel a dokumentum tartalmának módosításakor és áthelyezésekor dinamikusan, a hivatkozott bekezdés helyének megfelelően változnak. Ezek alkalmazásával egyszerűsíthető a hosszú dokumentumok létre hozása és kezelése. A hiper- és kereszthivatkozások a Hiperhivatkozások panel segítségével rugal-masan hozhatók létre és hatékonyan használhatók, így a felhasználók egyszerűen navigálhatnak a nyomtatott és online dokumentumok között.
Rejtett szöveg jelzője
Az elrendezésben nem megjelenített elemeket egyszerűen, a jel-lemző fontos adatainak elvesztése nélkül azonosíthatja. Ha a szö-veg vagy hivatkozás nincs az oldalon, vagy speciális állapotú, a Hivatkozások panelen Rsz szimbólum jelenik meg a speciális állapot jelzésére.
Interaktív újdonságok
Az InDesign programmal most már dinamikus tartalmat is létrehoz-hatunk. Ezek az SWF (flash) és PDF formátumú állományokban jelenhetnek meg, amelyeket az InDesign dokumentumokból a Fájl menü Exportálás parancsával, illetve a Ctrl+E billentyűkombinációval hozhatunk létre.
XFL exportálása az Adobe Flash CS4 Professional program számára
Az InDesign-dokumentum a Fájl menü Exportálás parancsával, illetve a Ctrl+E billentyűkombinációval az új XFL-formátumba exportálható. Az ilyen fájlok megnyithatók és feldolgozhatók az Adobe Flash CS4 Professional programban, ahol mozgóképpel, hanggal, animációval és más, összetett interaktív tartalommal bővíthetjük a dokumentumot.
SWF-fájl exportálása
Az Adobe Flash tervező környezetének használata nélkül hozhatunk létre dinamikus tartalmat. Az SWF-fájlokat közvetlenül az InDesign programból exportálhatjuk az oldalátmenetekkel, interaktív gombokkal, átgördülésekkel és hivatkozásokkal együtt.
Oldalátmenetek SWF- és PDF-fájlokban
Az oldalátmeneteket közvetlenül az InDesign egyes oldalaira vagy az oldalpárokra egyszerre alkalmazhatja SWF- vagy PDF-fájl létre-hozásához. Még a létrehozás előtt megtekinthetjük a rendelkezésre álló átmenettípusok (például csavarás, törlés, áttűnés, halványítás, stb.) előnézetét és az átmenet irányára és sebességére vonatkozó minden beállítást megadhatunk.
Élő szöveg exportálása
Az Adobe Flash CS4 Professional programban élő szerkeszthető szöveget használhatunk. Az XFL-fájlként exportált InDesign dokumentum szövege a Flash programban történő megnyitás után is szerkeszthető marad.
Objektum automatikus átalakítása
Az XFL-fájlba történő exportálással időt és munkát takaríthatunk meg, mert az InDesign a nagy felbontású nyomtatási eszközök fájlját (CMYK) kis felbontású webes eszközök fájljává (RGB) alakítja.
Ismétlődő képek észlelése
Az XFL-fájlba történő exportálás hatékonyságának előnyeit az ismétlődő képek észlelésével használhatjuk ki. Az InDesign-dokumentumban többször elhelyezett képet a program egyetlen képként menti, és XFL-fájlként történő exportáláskor megosztja azt.
Továbbfejlesztések
A következő kisebb továbbfejlesztésekkel, sokszor inkább javításokkal, a program meglévő funkcióit tették hatékonyabbá. Így a munka gyorsabbá, pontosabbá, kellemesebbé vált.
Intelligens kurzorok
A húzással végzett objektum-átalakításkor a kurzor megjeleníti az x és az y pozíciót, a relatív szélességet és a magasságot, valamint az elforgatás szögét.
Billentyűparancsok a méretezéshez
A billentyűparancs-szerkesztő új beállításaival egyszerűen létrehozható olyan billentyűparancs, amely a keret átméretezését s keretben található kép átméretezésétől függetlenül elvégzi.
Visszavonás parancs átalakítása
Az átalakított Visszavonás paranccsal egyszerűen visszaléphetünk az utolsó átalakító művelet végrehajtása előtti tartalomhoz és objektumhoz. A program intelligens módon kihagyja, például az Előnézet beállítása, a Segédvonalak megjelenítése és a Segédvonalak rögzítése műveleteket a visszavonható parancsok listázásából.
Beillesztett rétegek
Az objektumok másolásakor és beillesztésekor megkeresheti a rétegek megőrzött halmozási sorrendjét.
Több fájl elhelyezése
Egyszerre több fájl importálható az asztalról vagy az Adobe Bridge CS4 programból történő húzással. Az Elhelyezés paranccsal is több fájlt tölthetünk be egyszerre. Így a dokumentum létrehozása felgyorsítható. A fájlok az elrendezésben tetszőleges sorrendben tekinthetők meg és elhelyezhetők.
Szakaszelőtag mező
A rugalmasan létrehozható szakaszelőtaggal egyszerűbben navigálhatunk az oldalakon, és jobban szabályozhatja az oldal exportálását és nyomtatását.
Szakaszjelölő megőrzése
Az oldalak dokumentumok közötti áthelyezésekor, másolásakor a szakaszjelölőket (például fejezetneveket) a program megőrzi.
Továbbfejlesztett Keresés/csere parancs
Az átalakított Keresés/csere párbeszédpanelen egy vagy több dokumentumban módosíthatjuk a szöveg és az objektum jellemzőit.
Akár megadott szabályok szerint felépülő karaktermintázatot is kereshetünk, például formázó (GREP) képletekkel leírható telefonszámokat, rendeletszámokat, évszámokat, amelyeket így egyszerre, egyetlen utasítással egyformán módosíthatunk. A kereséshez megadhatunk mesteroldalt, lábjegyzetet és zárolt vagy rejtett réteget. A keresési beállítások a későbbi újrafelhasználás érdekében elmenthetők.
Gyors alkalmazás panel
A Ctrl+Enter billentyűkombinációval vagy a Szerkesztés/Gyors alkalmazás paranccsal azonnal hozzáférhetünk a gyakran használt szolgáltatásokhoz. A panel megjelenése után a felső keresőmezőbe írjuk be a név első néhány betűjét a stílusok, menüparancsok, parancsfájlok és a feltételes szöveg jelzőinek alkalmazásához, vagy válasszunk egérrel a listából. Ezzel a megfelelő parancsot gyorsan kikereshetjük és kiadhatjuk.
Sokoldalú mesteroldalak
A tervek egységessége a dokumentumok frissítésekor megőrizhető több mesteroldal beállításával és azok egymásra helyezésével. A mesteroldal-objektumok egyszerűen megkülönböztethetők a dokumentumoldalak objektumaitól, a dokumentumoldalakon található mesteroldal-elemek felülírhatók, és a kiválasztott oldalpárokon el-rejthetők a mesteroldal-elemek.
Szerkesztéshez használva
A Fájl vagy a helyi menü Szerkesztéshez használva almenüjében kiválaszthatjuk az elhelyezett elem szerkesztéséhez használni kívánt alkalmazást ahelyett, hogy az operációs rendszerre bíznánk a megfelelő program kiválasztását.
Vonalzó kiindulópontja a gerincen
Megfelelően helyezzük a vonalzó zéró pozícióját (x) a dokumentum gerincére annak érdekében, hogy az x értékek pozitívak legyenek a jobb oldali lapok és negatívak a bal oldali lapok esetében, ha az Oldalpár beállítás engedélyezve van. Az origó helyi menüjének Nulla pont zárolása parancsával megóvhatjuk a vonalzók kezdőpontját a véletlen áthelyezéstől.
Szövegegység-szerkesztő
A Szövegegység-szerkesztőben egyszerűen olvashatjuk, szerkeszthetjük és stílussal formázhatjuk a szöveget szövegkeretekben és -táblázatokban, és közben nem kell közvetlenül az elrendezés nézetében dolgoznunk. A szövegegység-szerkesztőben most már szerkeszthetők a táblázatok és megjegyzések is. A túlszedett szöveget a szövegegység szerkesztő bal oldalán egy piros vonal jelzi.
Segédvonalak törlése
A vonalzón található új helyi menü Összes segédvonal törlése parancsa segítségével azonnal törölhetjük az aktuális oldalpáron vagy mesteroldalon található összes kijelölhető segédvonalat.
A táblázat nézőképe legutóbbi állapotának visszahívása
A módosítások egyszerűen alkalmazhatók a cellák és táblázatok szegélyére a szegély ismételt kijelölése nélkül.
Beágyazott stílusok
A beágyazott stílusok használatával összetett karakterformázást alkalmazhatunk a bekezdésen belüli szövegtartományra (például a bekezdés első néhány betűjét, vagy szavát eltérő stílusban formáz-zuk, ami lexikonoknál gyakori megoldás). A nagyobb rugalmasság érdekében a beágyazott stílusokat a sor végéig alkalmazhatjuk. A szöveg szerkesztésekor a formázás változatlan marad.
Stíluscsoportok kezelése
A kapcsolódó stílusokból a Stílusok panelen csoportokat képezhetünk, így azok együtt tarthatók. A panel is egyszerűbben kezelhető, áttekinthető lesz a csoportosítással. A stílusokat betölthetjük más InDesign-dokumentumokból, és megadhatjuk, hogy az InDesign hogyan kezelje az ismétlődő stílusneveket. A stílusokat a könyv szinkronizálásakor egyszerűen mozgathatjuk a stíluscsoportba és abból ki ismétlődő stílusok létrehozása nélkül.
Hatékony nagyítás
Ha a Kéz eszköz használatakor az egérgomb lenyomva tartásával kicsinyíthető a kép. A gomb nyomva tartása közben a nagyítási terület jelzése áthelyezhető az oldalak között, majd a gomb felengedésekor, a nézet az eredeti nagyításhoz az új helyen tér vissza. A nagyítás százalékos értékét az egérgomb nyomva tartása közben, a felfelé és a lefelé mutató nyílbillentyűvel növelhetjük és csökkenthetjük.
Középre igazított nagyítás a csatolt kereteken
A fókuszt tetszőleges helyre helyezhetjük. A nagyítást a kiválasztott keretnek az ablak közepére igazításával is elvégezhetjük többszálas keret esetében is.
Párbeszédpanel pozicionálása
A korábban használt párbeszédpanelek a képernyőnek azon a helyén nyílnak meg, ahol azokat előzőleg bezárták, ennek köszönhetően az eszközöket egyszerűen megtalálhatjuk.
Több exportálási formátum
A Fájl/Exportálás párbeszédpanelen új fájltípusok jelentek meg. A több exportálási formátum (például Adobe PDF, XML, XHTML, EPS, JPEG, RTF, Text Only, Tagged Text, PostScript, SWF, XFL és IDML) támogatásával összetett tartalmat hozhatunk létre, például animált lapváltásokat SWF, XFL vagy PDF formátumban.
InDesign-szövegrészek
Az InDesign objektumait és szövegrészeit (snippet) egyszerűen exportálhatjuk más felhasználókkal történő megosztás és más dokumentumokban történő felhasználás céljából. Az exportálás egyszerű módja, hogy a kijelölt részletet a Windows asztallapra húzzuk. Ekkor létrejön a mellékelt ikon. Az ikonhoz kapcsolt fájl postázható. Az ikon, illetve a szövegrész elrendezésbe vagy szövegkeretbe helyezésével vagy húzásával beágyazott grafikát hozhatunk létre. Az InDesign ekkor ismét létrehozza az eredeti objektumokat azonos formázással és az oldalon történő relatív pozicionálással.
Adobe InCopy CS4-munkafolyamat
Az Adobe InCopy® CS4 szoftverrel szorosabb együttműködést biztosíthat a tervezők, szerzők és szerkesztők között, amely az InDesign CS4 programba szorosan integrált professzionális író- és szerkesztőprogram. A továbbfejlesztett szerkesztési szolgáltatások és a pontos oldalmegjelenítés jobb igazított írási lehetőségeket biztosítanak, és így betarthatjuk a szerkesztési határidőket.
Integráció az Adobe Bridge CS4 programmal
Az Adobe Bridge programban tallózhatjuk, rendezhetjük, feliratozhatjuk, osztályozhatjuk és megtekinthetjük a grafikákat, InDesign-dokumentumokat, sablonokat és szövegrészeket. A megfelelő szövegrészeket és más objektumokat egyszerűen és hatékonyan húz-hatjuk a Bridge programból a szerkesztett elrendezésekbe. A fájlokat kulcsszavakat, betűtípusokat, színeket és további jellemzőket megadó metaadatok használatával kereshetjük a meghatározott meghajtókon.
Adobe® Kuler™
Az Adobe Kuler programmal megismerhetjük a harmonikus színek-ből álló színtémák használatát, illetve létrehozhatunk és megoszthatunk témákat. A Kuler online közösségétől színötleteket kaphatunk a kreatív projektek megkezdéséhez, Amelyet az InDesign új Kuler panelén (Ablak/Kiterjesztések/Kuler), a Kuler webhelyén (http://kuler.adobe.com) és a Kuler Adobe AIR™ alkalmazásból érhetünk el. Több ezer (a könyv írásának időpontjában 14393) téma között tallózhatunk és kereshetünk, azokat közvetlenül letölthetjük a Színtár panelre, és saját témáinkat is feltölthetjük megosztás céljából.
Rögzített objektumok
A szöveghez az Objektum/Rögzített objektum almenü parancsaival, illetve az objektum kiválasztása után a Hely rögzítése parancs-csal egyszerűen pozicionálhatunk és rögzíthetünk feliratokat, kiemelt idézeteket, széljegyzeteket és grafikákat. A grafikus maszkokat és vágásokat módosíthatjuk a rögzített objektumon belül, alkalmazhatjuk a szöveg körbefolyatási beállításait, és a vezérlőpult K-vetkező kijelölése és Előző kijelölése gombjával egyszerűen navigálhatunk.
Szöveg automatikus tördelése
A szöveget egyetlen kattintással, a Bekezdésstílus beállításai pár-beszédpanel Sorok együtt tartása beállításának támogatásával hosszú dokumentummá tördelhetjük. A beállítással megadhatjuk a fattyú- és árvasor kezelésbe vont sorok számát is.
Automatikus javítás szerkesztése
Az automatikusan javítandó helyesírási hibák listáját az elemek törlése és hozzáadása nélkül szerkeszthetjük a Szerkesztés/Beállítások/Automatikus javítás párbeszédpanel-kategória új Szerkesztés gombjával.
Elhelyezett InDesign-fájlok
A Fájl/Elhelyezés paranccsal beszúrt InDesign-fájlok minden eddiginél egyszerűbben szerkeszthetők. Az elhelyezést követően a forrásfájl szerkeszthető hivatkozás marad. A szerkesztés megkezdésekor a hivatkozott forrásfájl megnyitja a szerkesztések végrehajtásának pontos helyét akkor is, ha a forrásfájl többoldalas hosszú dokumentum.
Adategyesítés panel
Az új Exportálás PDF-ként paranccsal, amely most az Ablak/Automatizálás/Adategyesítés panelen található, adategyesítést hajt-hatunk végre, és az eredményt közvetlenül PDF-fájlba helyezhetjük. A program nem hoz létre köztes InDesign-dokumentumot, és a PDF-fájl kihasználja a PDF-X Objektumok előnyeit az oldal statikus részein, így a PDF-fájl mérete kisebb lesz.
Interaktív gombok
Interaktív gombokat a megváltozott Gomb panelen egyszerűen hozhatunk létre. Választhatunk az integrált könyvtárból, vagy egyéni gombokat is létrehozhatunk. A létrehozott gombokhoz navigálási, mozgókép vagy hanglejátszás indítási funkciókat kapcsolhatunk.
Interaktív Adobe PDF-fájlok
SWF-, QuickTime- és hangfájlok oldalelrendezéshez adásával interaktív PDF-dokumentumokat hozhatunk létre. Az ilyen dokumentumban interaktív gombokat alkalmazhatunk, oldalátmenetet formázhatunk, valamint hivatkozásokat és könyvjelzőket ágyazhatunk be a látványos tartalom létrehozásához.
| < Előző | Következő > |
|---|




















InDesign CS4 újdonságok




