Több rajzterületA vásznon, munkaasztalunkon legfeljebb 100 munkaterületet, rajz-lapot, rajztáblát helyezhetünk el, így nagyobb projektjeink összes grafikus munkája egy fájlban őrizhető, sőt így könnyen alkalmazhatjuk ugyanazokat a motívumokat, grafikus stílusokat és egyéb hasznos kiegészítőket a különböző rajzlapokon. Ez a megoldás sokkal kellemesebb, hatékonyabb munkát tesz lehetővé, mintha a szükséges rajzelemeket és tulajdonságokat különböző dokumentumok között mozgatnánk. A rajztáblák átfedhetik egymást, elrendezhetők egymás mellett és felett is. A rajztáblák egyenként vagy csoportosan nyomtathatók, exportálhatók, a kijelölt tartományból vagy a teljes dokumentumból többoldalas PDF fájlt menthetünk.
Új felhasználói felületAz új felhasználói felületen a korábbi palettákat felváltották a panelek. Ezek szintén az Ablak menüből jeleníthetők meg, tetszőlegesen, húzással elrendezhetők a munkaterületen. Így a legfontosabb panelek mindig a kezünk ügyében tarthatók, mások összezsugorít-hatók címsorok méretére vagy a jobb oldali valamelyik (kinyitott vagy csak az ikonokat tartalmazó) panelgyűjtőben helyezhetők el. A panelgyűjtőben a panelek közt lapfülekkel váltunk, a gyűjtőből leválasztott, „lebegő” panelek elrendezését segíti, hogy mágnesként vonzzák egymást, így szorosan egymás mellé illeszthetők.
Színbontási előnézetA színbontási előnézettel még a szerkesztés közben ellenőrizhetjük a színbontási eredményeket, kideríthetők az elfeledett direktszínek, melyek később sok probléma forrásai lehetnek. A színbontási előnézetet a Nézet menüből, panelről (Színcsatornák előképe) vagy a Ctrl+Alt+Shift+Y billentyűkombinációval kapcsoljuk be. A panelen jelöljük be a jelölőnégyzetet (Felülnyomási előkép), illetve a színkivonatok előtti négyzetbe kattintva kapcsoljuk be a megfelelő nézet megjelenítését.
Színátmenet szerkesztése helybenA színátmenet eszköz kiválasztása után közvetlenül a rajzon, a kijelölt objektumon végezhetjük el a színátmenet beállítását. Ehhez a színátmenet típusát választjuk ki a Színátmenet panelen, de helyben, a rajzelem felett megjelenő eszközzel adjuk meg a lineáris színátmenet dőlését, a sugaras színátmenet sugarát, a rögzített színátmeneti pontok helyét. A színátmeneti pontok helyének felvételéhez az objektum feletti színátmeneti eszközre kattintsunk, az átmenet lefutásának beállításához pedig az így megjelent csúszkát húzzuk! A csúszkához tartozó színt is helyben, a csúszkára tett kettős kattintással adjuk meg. Módosítás: (2012. január 14. szombat, 05:30)
Bővebben...
Új felhasználói felületKissé módosítottak a felhasználói felületen is. A paletták szerepét átvevő panelek egyszerűen kinyithatók és automatikusan bezáródnak, ha nincs rá szükségünk, hogy nagyobb hely álljon rendelkezésünkre a munkaasztalon. A leválasztott paletták könnyen igazíthatók egymáshoz, helyzetük munkaterületként elmenthető. Mindemellett a program működését is felgyorsították, beleértve a rajzelemek megjelenítését, újrarajzolását, objektumok mozgatását, átméretezését, úsztatását, alakítását. Megjelent a Photoshopból és az InDesign programból ismert felső opciós eszköztár, amelyen mindig az aktuális eszköz beállításait végezhetjük el. A munkaterület testre szabható – ez így volt már korábban is – viszont a többféle beállítást külön menthetjük, menedzselhetjük, sőt megoszthatjuk másokkal. A felhasználói felület lényegi eleme, a fájlkezelés már önálló fájlmenedzselő programmá nőtte ki magát. Az Adobe Bridge alkalmazásban az összes Adobe fájlformátum nézőképe megjeleníthető (most már az InDesign kiadványok képe is), sőt láthatjuk az Adobe Version Cue projekteket (amelyekbe mindenféle állományt összevonhatunk), szerkeszthetjük a fájlok leíró tulajdonságait tartalmazó metaadatokat.
ÉlőszínekAz élőszínek alkalmazásával színpárokat, színcsoportokat használhatunk fel, ilyeneket állíthatunk össze. A harmonikusan összetartozó színeket a gépre telepített mintákból kereshetjük ki, egyedileg állíthatjuk össze, sőt kapcsolódhatunk az Adobe új online szolgáltatásához (kuler.adobe.com), ahonnan rengeteg készmintát tölthetünk le. Előre elkészített színvilágokat kapunk a bőr, föld, textil, élelmiszer, metál stb. színekhez.
ÚjrafestésA Szerkesztés/Színek szerkesztése/Újraszínezés készlettel paranccsal egy szempillantás alatt átszínezhető az akár bonyolult, összetett rajz, vagy annak kijelölt része is. Ehhez is a harmonizáló színekből összeállított élőszín csoportokat használhatjuk fel. Ugyanakkor egyetlen szín lecserélése is könnyen elvégezhető.
Bővebben...
|
Vezérlőpult palettaKialakították a Vezérlőpult (Control) palettát, amelyben a legfontosabb parancsok gyors beállítását, elérését biztosítják. A paletta tartalma az éppen kiválasztott objektumtól függ. A kiválasztott eszköz, objektum, vagy csoport a Vezérlőpult bal oldalán olvasható.
Élő vektorizálásÓriásit lépett előre a program a jó és meglehetősen pontos, ám kissé lassú, menet közbeni vektorizálás beépítésével. Most már nem kell külön alkalmazást (például az Adobe Streamline programot) használnunk a behelyezett raszteros képek vektorossá alakítására, ezt a műveletet megoldhatjuk az Illusratoron belül is. Ráadásul a Live Trace névre keresztelt eszköz több beépített alapbeállítás mellett, de egyénileg részletesen beállítható módon végzi feladatát úgy, hogy közben megtartja az eredeti raszteros képpel a kapcsolatot. Ennek köszönhetően a vektorizálási folyamat során bármikor változtathatunk a beállításokon. Az eredmény érvényre juttatásához a Kibővítés (Expand) gombra kell kattintanunk. Ekkor a program ez érzékelt kontúr objektumokat véglegesen átalakítja szerkeszthető görbékké. A vektorizálás időigényét természetesen leginkább a minőség befolyásolja. A különlegesen jó minőséget eredményező beállításoknál, például a Nagy hűségű fénykép alapértelmezés szerinti beállításaival, az eredetitől alig különböző vektoros eredményt kapunk. A kisebb minőségi igényű, illetve nem túlságosan összetett, is kisebb méretű képek esetében a vektorizálás sokkal gyorsabban lezajlik.
Élő kifestésAz élő vektorizáláshoz kapcsolódó Live Paint eszköz megkönnyíti az összetett vonalas képek kifestését. Ekkor a kifestés határai a görbék módosításának eszközeivel átalakíthatók, amit azonnal követ a színezés. A szolgáltatást jól kiegészíti az Élő festési hézagok megjelenítése (Gap Detection) funkció, amely a vektorizálás során kialakult zárt alakzatokat önálló objektumként kezeli. Ennek köszönhetően a független területek is jól kitölthetők színnel.
Rétegszedők támogatásaA Photoshop programban kialakított Rétegszedők (Layer Comps) paletta segítségével a több réteget tartalmazó képekhez különböző nézeteket állíthatunk be. Az elnevezhető nézetekben, réteg-összeállításokban rögzíthetjük a dokumentum különböző állapotait, rétegek eltérő helyzetét és láthatóságát. Az Illustratorban vezérelhetjük a csatolással vagy beillesztéssel beépített, illetve megnyitott Photoshop fájlok réteg-összeállításainak láthatóságát. A rétegláthatóság szabályozásával beállíthatjuk például, hogy egyetlen gombnyomással váltsunk megbízónk egymástól eltérő szempontjainak megfelelően kidolgozott megoldások közt. Ennek köszönhetően e megoldások bemutatása megoldható több réteg láthatóságának átállítása nélkül, azaz elegendő a Rétegszedők palettában kiválasztani a megfelelő réteg-összeállítást. Módosítás: (2012. január 12. csütörtök, 03:46)
Bővebben...
Térbeli hatásokA programot kiegészítették egy 3D-s szerkesztőprogrammal. Segítségével görbék térbe húzhatók, megforgathatók. A forgásfelületeket egy alkotójuk tengely körüli forgatásával készítjük, de térbeli idomokat alakíthatunk ki kihúzással is. A 3D idomokhoz fény-árnyék hatásokat, felületmintákat adhatunk.
Térbeli alakzatok szórásaEcsetvonásaink mentén változatos alakzatokat szórhatunk szét, ha az ecsettípust a Window/Brush Libraries almenüből választjuk. Az így szórt elemeket egyenként szerkeszthetjük, színezhetjük, mozgathatjuk, ha előbb kiválasztjuk az ecsetvonást, majd kiadjuk az Object menü Expand Appearance parancsát.
Skicc hatásÚj grafikus hatással gazdagították a kínálatot. Az Effect/Stylize /Scribble paranccsal bármely görbét vázlatrajz (firka) szerűen alakíthatjuk át. Az effektus opciói között beállítható a tollvastagságtól a vonásirányon át a vonások közötti távolságig és a változatosságig több lehetőség.
Tipográfiai fejlesztésekTovábbfejlesztették a tipográfiai kezelőfelületet. Most a korábbiaknál jóval pontosabban beállíthatók a bekezdések, karakterformázások, speciális szimbólumok, ligatúrák. A program teljes mértékben támogatja az OpenType fontokat, így a ligatúrák karakterenként vesznek rész a helyesírás-ellenőrzésben és elválasztásban, valamint a törtszámok is szabályszerűen jelennek meg. Emellett a programhoz adnak 100 OpenType fontot, amelyek a fontlistában az O jellel jelennek meg.
Bővebben...
|