Photoshop Lightroom
A Photoshop professzionális felhasználók számára készült, ennek megfelelő az árfekvése és bonyolultsága is. Sikerein felbuzdulva az Adobe megjelentette a nagyközönség számára is (árban és összetettségben egyaránt) elfogadható Photoshop Elements programot, amelynek 9. változata éppen idén jelent meg. Ennek leglényegesebb eltérése a „nagy” változattól, hogy a CMYK színmódot nem kezeli, a képeket csak RGB módban dolgozhatjuk fel, ami viszont magáncélokra tökéletesen megfelelő. Emellett elérhetünk sok olyan eszközt, amellyel vektoros objektumokat, szövegeket helyezhetünk a képre. Az Elements után megjelent az Express változat is, amely interneten keresztül elérhető és a fentieknél jóval kevesebbre képes.
Ezek a programok mind mélyen megváltoztatják (vagy legalábbis képesek erre) az eredeti fényképeket, ezt pedig egyes nívós fotópályázatokon már nem engedik. Ezért is találták ki a Photoshop Lightroom programot, egy valóságos digitális sötétkamrát, amelynek most érkeztünk el második verziójához. Ezt a programot az Elements és a „nagy” Photoshop közé pozicionálták. Erőssége a fényképezőgépek nyers (raw) formátumának feldolgozása, vagyis az utómunkák mellett a kép eredetijének sérülése nélküli, vagy minél kisebb károsodással járó javítása, amelyhez már helyi javító eszközt, ecsetet is használhatunk, ugyanakkor teljesen hiányoznak azok az eszközök, amelyek új raszteres vagy vektoros objektumokat hoznak létre. Az ilyenek készítésére alkalmas programokhoz viszont az átjárást biztosították.
A Lightroom ugyanakkor nem kezeli a CMYK színteret, a képek legfeljebb 512 MB (65000 pixel) méretűek lehetnek, bár a TIFF formátummal kapcsolatban a súgó szerint 2 GB méretig el lehet menni. Emellett a program nem támogat több a Photoshop által minden további nélkül kezelt formátumot (például az Adobe Illustrator fájlokat).
A program fő funkcióit öt csoportba sorolták, amelyek a digitális képfeldolgozás állomásainak, mérföldköveinek felelnek meg:
A Library (megjelenítés) csoportba tartozik a képek importálása, rendszerezése, megtekintése, keresése, gyors szerkesztése, amely műveleteket általában megtehetjük csoportosan, vagyis képek kötegeinek felhasználásával. A program 4. változatában megjelent a képek térképi helyhez kötésének lehetősége (amelyet éppen most hagytak ki a Photoshop Elements 10 programból).
- A Develop (szerkesztés) csoport eszközeivel a Library filmszalagján kiválasztott, csaknem 200 lehetséges formátumú kép egyikét szerkeszthetjük. A képmódosító eszközökkel utólag állíthatunk a fehéregyensúlyon, az expozíción, a színtelítettségen, a színegyensúlyon, az árnyékos és fényes területek egyensúlyán, a tónusgörbén, élesíthetünk, zajt szűrhetünk, korrigálhatjuk a fényképezőgép optikai hibáit, 8 színcsatornán állíthatunk…
- A program 4. változatában jelentősen módosítottak a képjavítási eljárásokon is. Ennek része a Develop modul használatakor megjelenő Tools, valamint Settings menü is, amelyben beállíthatjuk, hogy a 2012-es vagy a korábbi (2010-es, vagy 2003-as módszert alkalmazzuk), illetve a beállításokat másolhatjuk, szinkronizálhatjuk a különböző képek között. Jelentősen megváltozott a képek vágása is.
- A program 4. változatában a digitális kamerákkal készített videofelvételek egyes egyszerűbb módosításába is belefoghatunk. Lehetőségünk van egyes Nikon és Canon fényképezőgépek számítógép-vezérelt sorozatfelvételeinek javítására is.
- A 4. változatban megjelent Map (térkép) modulban és a Map menüben a kép tárgyának földrajzi elhelyezkedését határozhatjuk meg. Ezek az információk is segíthetnek a képek későbbi visszakeresésében. Megjegyezzük, hogy ilyen funkció volt már a Photoshop Elements programban, de a legújabb (10.) verzióból kivették. Az új modulhoz új menüt is kialakítottak.
- A 4. változatban megjelent Book (fotóalbum) modulban és a Book menüben képeinkből fotóalbumot állíthatunk össze, amelyet vagy erre szakosodott nyomdával, vállalkozással nyomtathatunk ki, vagy PDF fájlba nyomtathatunk. Az új modulhoz szintén kialakítottak új menüt is.
- A Slideshow (diabemutató) részben a megnyitott, kiválogatott katalógus tartalmából diavetítést tarthatunk. Ekkor a projektoron vagy a számítógépen vetített képeket felirattal, árnyékkal, kerettel, sőt aláfestő zenével kiegészítve vetíthetjük.
- A Print (nyomtatás) csoport eszközeivel a nyomtatóba helyezhető papír teljes felületét optimálisan kihasználó elrendezések, szerzői jogi információt hordozó vízjelek és más fontos információk kíséretében nyomtathatjuk képeinket.
- A Web csoport parancsai a kijelölt képekből készítenek HTML vagy Flash alapú, interneten azonnal közzétehető galériát. Ezt a műveletet is több sablonnal támogatják, szinte csak a képtömörítés módját és a képek mellett megjelenítendő feliratokat kell megadnunk.
| Név | Cikksz. | Ár | Bélyegkép | Termékismertető | Frissítés |
|---|---|---|---|---|---|
| Adobe Photoshop Lightroom 3 sorozat | sphlr3 | 3 000 Ft | ![]() |
366 oldal/22,7 MB | |
| Photoshop Lightroom 2 - Diashowtól testreszabásig | 9789636061470 | 720 Ft | ![]() |
105 oldal/4,18 MB | |
| Photoshop Lightroom 2 - Képjavítás | 9789636061463 | 720 Ft | ![]() |
81 oldal/6,5 MB | |
| Photoshop Lightroom 2 - Képszervezés és gyorsjavítás | 9789636061456 | 1 220 Ft | ![]() |
152 oldal/12,7 MB | |
| Photoshop Lightroom 2 Biblia | 9789636076894 | 3 000 Ft | ![]() |
353 oldal/ 21,3 MB | |
| Photoshop Lightroom 3 - Diashowtól a testre szabásig | 9789636076337 | 820 Ft | ![]() |
119 oldal/9,02 MB | |
| Photoshop Lightroom 3 - Képjavítás | 9789636076313 | 720 Ft | ![]() |
86 oldal/ 4,51 MB | |
| Photoshop Lightroom 3 - Képszervezés és gyorsjavítás | 9789636076290 | 1 220 Ft | ![]() |
161 oldal/9,62 MB | |
| Photoshop Lightroom 3 Biblia | 9789636076900 | 3 000 Ft | ![]() |
385 oldal/ 22,8 MB | |
| Photoshop Lightroom 4 - Diashowtól testreszabásig | 9789636079024 | 1 000 Ft | ![]() |
146 oldal/5,82 MB | |
| Photoshop Lightroom 4 - Képszervezés és gyorsjavítás | 9789636079000 | 1 200 Ft | ![]() |
187 oldal/10,7 MB | |
| Photoshop Lightroom 4 Biblia | 9789636079031 | 3 000 Ft | ![]() |
440 oldal/ 20,9 MB |
- «« Első
- « Előző
- 1
- Következő »
- Utolsó »»
Találatok 1 - 12 / 12
Ajánlott termékek







































